A belgiumi Liège–ben a csoportos nyelvórákon lengyel, cseh, román, magyar, ukrán, koszovói, olasz, spanyol, algír, tibeti és indiai tanulja együtt a franciát, és igyekszik beilleszkedni az új környezetbe. Az órák rendszerint humorosan telnek, ami leginkább Valérie érdeme. A francia tanárnő előszeretettel űz gúnyt saját túldomborodott idomaiból, hogy kedvenc, már–már sikeresnek mondható fogyókúrás praktikáival traktálja hallgatóit. Borúsabb napokon migrénnel küszködve evickél el az ajtótól az interaktív tábláig, közben gondosan sorolja egymás után a világ összes betegségének francia megfelelőjét. A nyelvtudás a legfőbb érték a munkaerőpiacon, így mindenki zokszó nélkül jegyzetel. Egyszer még ez az ismeret is jól jöhet. Ha máshol nem, hát a patikában.

Telnek a hónapok, és már nem feszeng annyira a társaság, az órák közötti szüneteket sem tölti be az áthatolhatatlan, kínos csend. Lassan felszínre kerülnek az egyéni sorsok, velük a közös nevező, a jobb élet reménye. A tibeti fiú még csak huszonnégy éves, de már a hatodik nyelvét tanulja. Gyerekkora óta vándorol a szüleivel, meg sem rezdül az új környezet új kihívásait látva. Neki egyformán idegen minden hely, gyökerek híján mégis bármelyikről készséggel elhiszi, hogy az az otthon. Az indiai nő először a néhai gyarmattartónál, Angliában próbált szerencsét, két éve mégis otthagyta a szigetet. A férje után jött Belgiumba. Kínnal–keservvel tördeli a franciát, megbotlik minden kimondott szó előtt, mégis örömtől sugárzik az arca, mert tizenkét éves lánya már ebben a multikulturális, soknyelvű világban nőhet fel. Az olasz nő jogot végzett, és férjével sebtében házasodtak össze az anyja kertjében néhány nappal a költözés előtt. Reméli, előnyt jelent az összekötő papír. Az ukrán, a román, a koszovói nő is tanításból élt azelőtt, a lengyel most takarításból. A cseh férfi ritkán vesz részt az órákon, munka után kajtat, talál is, úgy lehet, mert egyszerre elmarad. A spanyol nőnek belga férj jutott, ő csak a kiejtésén javítana, hadarni már franciául is kitűnően tud. Az algír férfi éjszakánként nehéz fizikai munkát végez, fáradt, álmos, nyűg neki a tanulás, pedig csak az írással van baja. A román és a magyar hallgató enyhül meg legkésőbb egymás felé. Belgiumban is szétválasztja őket a történelmi örökség, sokáig tart, mire meglátják az embert a másikban. Végül csak sikerül.

Közeledik a záróvizsga ideje, és Valérie újabb vidám feladatot eszel ki. Párba osztja diákjait, s megkéri őket, hogy találjanak ki egy hihető közös alibit a szóbeli vizsgára, mert tudomása szerint az iskolába betörnek majd előző este, és akinek a másik nem tud alibit igazolni, elvérzik a végső menetben. A játék kitalált, mégis nagy fejtörést okoz. A koszovói és a román nő gondolatban sétára adja a fejét, majd közös főzőcskézésbe kezd. Az ukrán és a lengyel egy mozifilm mellett dönt, a spanyol táncestre invitálja magyar társát, az indiai és a tibeti még az eszmecseréig sem jut, mert az utóbbit váratlanul új otthona felé tereli a sors. Az algír férfinak különc ötlete támad. Ökorendezvényre hívja el olasz kollégáját, aki a nap zárásaként mi mást, egy közeli olasz éttermet ajánl. Kicsit sajnálkozik ugyan, hogy nem ihat majd kedvenc Chianti–jából, és szolidaritásból a húsos pastáról is le kell mondania, ám nagylelkűen a vegetáriánus verziók sorolásába kezd. Az algír férfi szeme egyre kerekedik. Semmit sem tud kezdeni a spenótos gnocchival, a négysajtos rigatonival vagy a szarvasgombás fettuccinével, és a zöldséges rizottó sem hozza lázba. Ő kuszkuszról és erős fűszerekről álmodik, nem a pattogó olasz kiejthetetlen nevű remekeiről. Az olasz nem enged. Ha ő elfogadta a rendezvény ötletét, nyelje le egyszer az algír is a paradicsomos spagettit.

– Bajod van az arab étellel? – kezd izzásba az algír sötét szeme.

A váratlan gyanúsítgatástól az olasz is józan eszét veszti. Záporoznak a szidalmak a nyelvek kutyult egyvelegén, a többiek csak néznek, nem értik, egy ártatlan játékból hogyan lett kultúrharc. Az indiai nő bátorodik fel egyedül. Számára még nagy a tét, hiszen nincs társa, akivel alibit találhatna ki. Hátrahagyva a francia nyelv gáncsait, kristálytiszta angolsággal csendesíti le az egymásnak feszülő feleket.

– És ha indiai étterembe mennétek? – mosolyog. – Szívesen csatlakoznék hozzátok!

Mindkettő szava elakad.

– Végülis, fűszeres konyha… – eszmél fel az arab.

– És egész jól készítik el a bárányt vagy a halat, rákokat… – ismeri el az olasz.

Egy kis szégyenkezés még, a harmadik fél kedves terelgetése, és összeáll az alibi. Kezdődhet az igazi játék, a kultúrharcmentes francia szóbeli vizsga…

 

Kecsmár Szilvia

 

In: Gyűlölet és kiengesztelődés a Bibliában. (A 26. Nemzetközi Biblikus Konferencia kötete) Szerk.: Benyik György