Amikor túl sok a zaj

Nem kell mindig keresned magadban valamit, amin még dolgozhatsz. Nem kell folyton elemezni, fejleszteni, alakítani önmagad. Van, hogy nem egy újabb feladat, módszer vagy felismerés hiányzik, hanem egyszerűen egy kis tér, ahol végre nem kell semmit sem csinálnod. Ahol nem kell erősebbnek, tudatosabbnak, összeszedettebbnek lenned. Ahol egyszerűen csak létezel.

Nemrég egy ügyfelem azzal keresett meg, hogy folyamatos stresszben él, pánikrohamai vannak, és úgy érzi, már nem bírja tovább. Ránéztünk az asztrológiai képletére, és több olyan téma is megjelent benne, amelyekről beszélgetve ő maga is ráismert visszatérő mintákra, régebbről hozott sebekre és olyan belső feszültségekre, amelyek már hosszú ideje kísérték.

Sokszor már önmagában az is könnyebbséget hoz, amikor valami, ami addig csak egy nehezen megfogható szorítás volt bennünk, egyszer csak érthetőbbé válik. Az egyedül vagyok ezzel, a nincs menekvés vagy a soha nem lesz vége érzés mellé megérkezhet egy kapaszkodó, egy megtartó tér. Mintha egy sötét szobában lassan hozzászokna a szemünk a félhomályhoz, és egyszer csak észrevennénk, hogy vannak ajtók is. Lehet, hogy még nem tudjuk, melyiken szeretnénk kilépni, de már nem érezzük magunkat teljesen bezárva.

Az asztrológia segíthet meglátni, hol vagyunk, milyen minták között mozgunk, milyen témák kérnek figyelmet, és merre érdemes tovább indulnunk. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy a problémák felismerése önmagában még nem minden.

A térkép még nem maga az út.

Talán éppen ezért szeretem annyira együtt használni azokat az eszközöket, amelyekkel dolgozom. A mindfulness segít lehorgonyozni és visszatérni oda, ahol éppen vagyunk. Abba a pillanatba, amelyet olyan könnyű elveszíteni a gondolatok, félelmek, feladatok és elvárások között. A coaching pedig abban segíthet, hogy abból, amit már felismertünk, lassan valami mozgás is szülessen.

Az első lépések még bizonytalanok, talán kicsit tétovák is. Van, hogy elindulunk, majd megtorpanunk, vagy visszalépünk egyet. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy stabilabban állunk a saját lábunkon, és már nemcsak azt tudjuk, merre szeretnénk menni, hanem azt is, hogyan szeretnénk végigjárni az utat.

Én magam nagyon szeretem azokat a gyakorlatokat, amelyek segítenek visszatérni a testhez – legyen az csikung, EFT vagy más, számomra jól működő keleti gyakorlat. Ezek által tanultam meg, hogy minden, de tényleg minden

egyetlen nagy levegővétellel kezdődik. 

A csend nem üres

Amikor Indiában jártam, az asramban a csütörtökök mauna, vagyis csendnapok voltak. Ott értettem meg igazán, miért szerettem mindig is annyira a csendet. Amikor elhallgat körülöttem a világ és elkezdhetek lelassulni.

A csend nem üres. Teret ad. Teret annak, hogy észrevegyük a légzésünket, a testünket, a gondolatainkat, a fáradtságunkat vagy éppen azt a feszültséget, amelyet egész nap észrevétlenül hordozunk magunkban. A zajban olyan könnyű mindezeket figyelmen kívül hagyni. A csendben viszont egyszer csak ott találjuk magunkat saját magunk mellett.

És talán ez az egyik legfurcsább dolog: milyen ritkán engedjük meg magunknak, hogy egyszerűen csak legyünk. Nem teljesíteni. Nem megoldani. Nem megérteni. Nem fejlődni. Nem kijavítani valamit magunkban.

Csak lenni.

(Ráadásul, ha egy kicsit kivonjuk magunkat a külvilágból, visszatérhet az erőnk is. Tudtad, hogy a beszéd milyen sok energiát emészt fel?) 

Ha túl sok a zaj

Ha mostanában túl sok körülötted a zaj, fáradt vagy, túlterhelt, vagy egyszerűen azt érzed, hogy mindenfelé szétszóródik a figyelmed, próbáld ki az alábbi gyakorlatot: 

Vonulj el egy kicsit csendesebb helyre. Nem kell hozzá tökéletes meditációs sarok vagy különleges környezet. Ha jólesik, készíts magadnak egy pohár langyos vizet, akár egy kis gyömbérrel és citrommal, vagy egy csésze teát. Ülj le kényelmesen, és ha szeretnéd, csukd be a szemed. 

Egyébként a gyakorlat zsúfolt buszon ülve is működik, de az azért haladó szint. 😉

Vegyél néhány nyugodt lélegzetet. Nem kell megváltoztatnod vagy irányítanod semmit. Egyszerűen figyeld meg, milyen érzés, amikor a levegő beáramlik, majd újra távozik. Hol érzed leginkább a légzés mozgását? Az orrodban? A mellkasodban? A hasadban?

Aztán vidd a figyelmed egy kicsit a testedre. Érezd, ahogy a talpad találkozik a földdel. Figyeld meg, hogy fázol-e vagy meleged van. Van-e benned valahol feszültség. Talán a válladban, az állkapcsodban, a mellkasodban vagy a hasadban. Nem kell változtatnod semmin, semmi sem jó vagy rossz. Most csak vedd észre.

Engedd meg magadnak, hogy egy-két percig arra figyelj, amit máskor talán észre sem veszel, mert olyan természetesen történik. A tested lélegzik. A talpad érinti a földet. Érzel. Működsz.

Létezel

És ebben az egy-két percben nem is kell ennél több.

Hagyd, hogy ennek a puszta létezésnek az érzése egy kicsit átjárjon. Mintha finoman összegyűjtené mindazt, ami benned egész nap szétszóródott a teendők, a gondolatok, az aggodalmak és mások elvárásai között.

Nem kell most rögtön tudnod, merre tovább. Nem kell újabb feladatot adnod magadnak. 

Először elég csak megérkezni oda, ahol éppen vagy.

És venni még egy mély levegőt…

Hogy érzed most magad? 

Hamarosan az egyik kedvenc meditációmmal érkezem…

Fontos: Bármennyire is hatásosak ezek a gyakorlatok, ha erős vagy visszatérő pánikrohamokat, illetve tartós szorongást tapasztalsz, az önismereti és mindfulness-gyakorlatok mellett érdemes megfelelő egészségügyi vagy mentálhigiénés szakember segítségét is kérni.