Hála – a szív emlékezete

Nektek is voltak emlékkönyveitek?

Mi iskolás korunkban rengeteg emlékkönyvet írtunk és rajzoltunk tele. Néhányat a mai napig őrzök. Tavaly a fiam úgy zárta a tanévet, hogy egy A3-as lapra minden osztálytársa írt, rajzolt neki valami személyre szólót és ő is a többieknek. Imádtam visszaolvasni a „Legjobb barát”, „Mindig vicces fiú” és egyéb üzeneteket és közben nézni a fiam elégedett mosolyát. 

Most rajtam volt a sor, hogy emlékekkel rakjak tele egy albumot. 

Az expat lét mély, intenzív, sokszor rejtett kihívásokkal teli valóságot hoz, amely észrevétlenül, ám kitartóan formál bennünket. A külföldön kötött barátságok egészen más hangsúlyt kapnak, különösen, ha családok kapcsolódnak össze. Gyerekek, akik együtt nőnek, tanulnak, ünnepelnek… És mi, felnőttek. Különböző kultúrákból érkezve, minden egyes találkozással és közös élménnyel egyre jobban értve egymás nyelvét is. És most a mi életünkben véget ér egy időszak, ami meghatározó eleme volt a mindennapjainknak. Spanyol barátaink hazaköltöznek. Persze régóta készültünk már erre, lényegesen intenzívebben élve meg az utolsó egy évet.

Amikor az albumba válogattam a közös fotókat, ráébredtem, hogy jóval több elképesztő kalandban volt részünk, mint amennyire emlékeztem. És ez a felismerés végtelen hálával töltött el. 

Innen szeretnék most egy kicsit továbbmenni, és megmutatni, hogyan válhat a hála nemcsak szép érzéssé, hanem valódi belső erőforrássá is.

 

Amikor a hála erőforrássá válik

Coachként a hálára nem passzív, elvont spirituális fogalomként tekintek, hanem olyan belső erőforrásként, amely képes finoman mozgásba hozni bennünket. A coachingban a hála a kognitív átkeretezés hatásos eszköze lehet: egy tudatos döntés, amellyel a fókuszt például egy bénító hiányállapotból áthelyezzük a már meglévő értékeinkre. Ez nem a problémák letagadása, hanem egyfajta belső leltár. Amikor tudatosítjuk az áldásainkat vagy a nehézségekből született tanulásainkat, valójában azokat a szilárd belső alapokat vesszük számba, amikre a jövőbeli céljaink elérése érdekében támaszkodhatunk.

A hála sokféleképpen megjelenhet az életünkben, viszont akkor válik ténylegesen segítő erővé, ha formába öntjük, és kiválasztjuk a saját karakterünkhöz leginkább illő gyakorlati eszközt vagy eszközöket.

Az önismereti rendszerek, köztük a védikus asztrológia és a BaZi, számomra abban segítenek, hogy jobban megértsem: mindannyian másképpen működünk. Más az energetikai felépítésünk, máshogyan hatnak ránk a történések, és teljesen eltérő módon dolgozzuk fel az élményeinket. Ha valakinek a képletében például a stabil, strukturált föld-elemek dominálnak, az írásbeli rögzítés, a gyakorlatias, kézzelfogható tevékenység hoz neki békét. Mások a mozgáson, kapcsolódáson vagy természetjáráson keresztül képesek megérkezni a jelenbe. Szeretnék majd egy külön bejegyzést szentelni ennek a témának. 

Számomra a fotóalbum elkészítése egyfajta transzformációs erővel bírt. Ahogy végigpörgettem a telefonomon az elmúlt évek közös fotóit, és közben a barátainktól is érkeztek még képek, újra és újra átéltem mindazt, ami velünk történt. Micsoda kalandok!

Hogy a felismerésekből valódi cselekvési terv születhessen, hoztam nektek néhány könnyed és azonnal alkalmazható hála gyakorlatot. Próbáljátok ki őket, és figyeljétek meg, melyik indítja el a legtermészetesebb belső áramlást:

 

1. Naplóírás

Az egyik legegyszerűbb és mégis legerősebb eszköz az írás.

Ha valaki hajlamos szorongásra, túlgondolásra vagy túlpörgésre, a papírra vetett szó horgonyként segíthet visszatérni a jelenbe. Nem kell hosszú esszéket írni. Néha elég néhány mondat reggel, ébredés után, vagy este, lefekvés előtt. Akár mindkettőt is kipróbálhatjátok, mert egészen más minőséget hoznak.

Reggel az írás irányt adhat a napnak. Este segíthet letenni azt, amit már nem kell tovább cipelni.

Néhány apró mikrotörténés is elég lehet: egy kedves mondat, egy pillanatnyi megkönnyebbülés, egy szép fény, egy érintés, egy felismerés. Amikor ezeket újra és újra tudatosítjuk magunkban, az idegrendszer lassan megtanulja, hogy nemcsak a veszélyt kell keresnie. Van mire megpihenni. Van mihez visszatérni.

Így válik a hála belső erőforrássá. 

2. Kapcsolódás: egy apró üzenet

A hála sokszor akkor válik igazán élővé, amikor nemcsak magunkban érezzük, hanem ki is fejezzük. Gondoljatok egy olyan emberre az életetekben, aki mellett biztonságban vagytok. Valakire, aki mellett nem kell szerepet játszani, aki valahogy könnyebbé teszi a mindennapokat. Nem kell nagy vallomásra gondolni. Akár egyetlen rövid üzenet is elég:

„Eszembe jutottál ma, és hálás vagyok érted.” Vagy: „Köszönöm, hogy vagy nekem.”

Egy ilyen apró gesztus nemcsak a másik emberhez visz közelebb, hanem bennünk is megnyit valamit. Emlékeztet arra, hogy nem vagyunk egyedül. Hogy vannak kapcsolódásaink, amelyek megtartanak. És hogy a hála, amikor megosztjuk, nem fogy el, hanem tovább áramlik.

Persze szóban is elmondhatjuk a másiknak, hogy milyen jó, hogy van nekünk. Sokszor végig sem gondoljuk, hogy mennyit számít a mindennapjainkban egy-egy ismerős arc például a kedvenc kávézónkban, vagy a buszon munkába menet, esetleg a portással váltott napi két-három mondat. 

3. Rituálé: teret adni annak, ami fontos

Vannak hálák, amelyek nem konkrét emberhez kapcsolódnak, hanem akár egy felismeréshez. Egy nehéz időszakhoz, amelyen átmentünk. Egy döntéshez, amit végre meghoztunk. Egy csendesebb, belül megélt időszakhoz, amely talán kívülről nem is látszik, mégis pontosan tudjuk, mennyit jelent.

Ezeknek a pillanatoknak is adhatunk formát.

Meggyújthatunk egy gyertyát. Elültethetünk egy magot. Készíthetünk egy teát, és megihatjuk lassan, figyelmesen, jelenléttel, nem sietve tovább a következő feladathoz. Elolvashatunk egy verset, egy imát, egy mondatot, amely visszavisz minket önmagunkhoz.

A rituálé nem attól lesz különleges, hogy nagy vagy látványos. Hanem attól, hogy jelen vagyunk benne.

Ilyenkor mintha azt mondanánk magunknak: látom, amin keresztülmentem. Elismerem, ami megszületett bennem. És hálás vagyok azért, hogy itt vagyok. 

4. Mozgás: visszaérkezni a testbe

Amikor szorongunk vagy túlpörgünk, gyakran a fejünkben élünk. Gondolatokban, forgatókönyvekben, elintéznivalókban. A hála viszont nem fejben történik igazán. A hálát a testünkön keresztül is meg tudjuk érezni.

Ehhez nem kell különleges gyakorlat. Elég egy lassabb séta. Néhány tudatos lépés a szobában. Egy mélyebb lélegzet. A vállak leengedése. Figyeljétek meg, ahogy a talpatok érinti a talajt. Ahogy a légzés magától áramlik. 

És közben csak ennyit mondjatok magatokban: „Most itt vagyok.” Vagy: „A testem ma is megtart.”

A mozgás ilyenkor visszatérés a jelenbe. Egy emlékeztető arra, hogy nemcsak gondolataink vannak, hanem testünk is, amihez bármikor visszakapcsolódhatunk.

5. Leltár: hol van jelen a hála?

Néha érdemes egy kicsit távolabbról ránézni az életünkre. Ez segít, hogy észrevegyük azt, ami már most is a miénk.

Angeles Arrien munkáiban a hála nemcsak érzésként, hanem gyakorlati figyelemként is megjelenik. Olyan figyelemként, amelyet az életünk több területére is kiterjeszthetünk.

Tegyetek fel magatoknak néhány egyszerű kérdést:

Mi az, amiért hálás lehetek a testemmel, az egészségemmel kapcsolatban?

Ki az az ember, kapcsolat vagy közösség, aki / ami most megtart?

Milyen erőforrásaim vannak, akár anyagi, akár szellemi, akár belső értelemben?

Mi az, ami véd, biztonságot ad, vagy segít visszatalálni önmagamhoz?

Ez a gyakorlat nem arról szól, hogy mindent rendben lévőnek kell látnunk. Inkább arról, hogy a nehézségek mellett észrevegyük azt is, ami már most megtart minket. Ezeket gyakran annyira természetesnek vesszük, hogy el is feledkezünk a valódi értékükről az életünkben. 

Induljunk el

A külső körülményekre, a változásokra, a búcsúkra vagy mások döntéseire sokszor nincs közvetlen hatásunk.

Arra azonban újra és újra visszatérhetünk, hogy mi az, ami megtart minket a mindennapokban. Melyik apró gyakorlat segít visszaérkezni a jelenbe? Melyik mondat, mozdulat, kapcsolat vagy rituálé emlékeztet arra, hogy a nehezebb időszakokban sem vagyunk teljesen egyedül? Hogy néha egy mosoly, egy kedves szó vagy egy segítő kéz is elég ahhoz, hogy tovább tudjunk menni.

Számomra most ez az album lett ilyen emlékeztető. Egy kézzelfogható formája annak, hogy noha valami véget ér, mégsem tűnik el teljesen az életünkből. Sőt, lehet, hogy ez az új irány másfajta találkozásokat, másfajta közös kalandokat hoz majd. Talán ritkábban, több virtuális üzenetváltással és öleléssel, mégsem véglegesen lezárva életünknek ezt a fejezetét. És ezért a felismerésért én most hálás vagyok. 

Ezzel a szemlélettel indítok el egy nyári sorozatot. Időről időre olyan témákkal érkezem, amelyek segíthetnek közelebb kerülni önmagunkhoz, a saját belső erőforrásainkhoz, és ahhoz a figyelemhez, amellyel a hétköznapokban is megtarthatjuk magunkat.

A napokban pedig megosztom veletek a most elkészült hála munkafüzetemet, amelyet díjmentesen le tudtok majd tölteni a weboldalamról.

Szeretettel készítettem azoknak, akik nemcsak gondolkodni szeretnének a háláról, hanem formát is adnának neki. 

Te melyik gyakorlatot próbálod ki ma?